Az egészségügyi statisztikai adatok szerint a világon évente több mint egymillió, Magyarországon évente 7.000 nőről derül ki, hogy mellrákos. A mellrák miatt bekövetkező halálesetek száma is magas, évente közel 2.400 nő hal meg ennek következtében, holott a korán felismert daganat 90 %-ban gyógyítható. A betegség kialakulásának valószínűsége az életkorral együtt nő, ám a 40 év alatt is egyre nagyobb számban diagnosztizálnak melldaganatot.
Az emlők szerkezetük szerint öt csoportra oszthatók, attól függően, hogy milyen arányban van bennük zsír, kötőszövet, illetve mirigyállomány. Az egyik "véglet", amikor szinte csak zsírt tartalmaz a mell - ez nagyon jól átengedi a röntgensugarakat, szinte tökéletesen "átlátszó", így igen jól vizsgálható, az esetleges elváltozások szembetűnők. A fiatalabbakra általában a másik véglet, az úgynevezett "dense" emlő jellemző, mikor sok kötőszövet és mirigy van a mellben, vagyis "sűrű", és ilyenkor igen nehezen látható a daganat. A nők 40%-a "dense" mellű, és elsősorban fiatal. A malignus emlődaganatok előfordulása 4-6-szor magasabb ebben a melltípusban, mint a nem dense emlő esetén.1 A dense típusú emlők vizsgálatára fejlesztették ki a káros sugárzástól mentes Computed Tomography Laser Breast Imaging System, vagyis CT-Lézer mammográfia eljárást, amely a heterogén, és az igen tömött emlő esetén is nagy érzékenységgel képes a rosszindulatú emlő daganatokat kimutatni.
A vizsgálat 2009. januárjától egy budapesti magánintézményben is elérhető.
A CT-Lézer Mammográfia
A vizsgálat az új fejlesztésű, lézeres technológia segítségével teszi láthatóvá az emlőben kialakult rosszindulatú elváltozásokat az "angiogenezis" kimutatásával. A CT technológia segítségével már az igen korai elváltozásokat is kimutatja "dense" mellű nők esetében is. Az eltérő képalkotási technológia miatt a CT-Lézer mammográfia vizsgálat esetén nincs semmilyen káros sugárzás, és a vizsgálat nem jár a mell összenyomásával.
A CT-Lézer mammográfia az alábbi előnyöket kínálja:
A diagnosztikai berendezés a szervezetre ártalmatlan lézerfényt alkalmaz - amely nem jár semmilyen sugárterheléssel, és a leképezést komputer tomográf (CT) végzi.
A vizsgálat fekvő helyzetben, a mell összenyomása nélkül történik, így nem jelentkezik emlő kompresszió.
A sűrű (dense breast) melltípusnál nagy érzékenységgel tudja kimutatni az esetleges elváltozásokat.3
Fiatal életkorban vagy terhesség alatt is alkalmazható, mivel nincs káros sugárzás.
Mellimplantátumok esetében is alkalmazható
A CT-Lézer mammográfia vizsgálat gyakorlati tudnivalói
A vizsgálat előzetes időpont-egyeztetés alapján, kényelmes, kultúrált környezetben vehető igénybe.
A vizsgálatcsomag CT-Lézer mammográfia vizsgálatot és mell ultrahangos vizsgálatot tartalmaz.
A vizsgáltra fordítandó idő összesen kb. 40 perc
Ebből a CT-Lézer mammográfia: 2 x 15 perc,
Mell ultrahang: 10 perc.
A vizsgálatot és a leletezést radiológus szakorvos végzi.
Az írásos lelethez a vizsgálati felvételek is hozzátartoznak.
A vizsgálat teljes költsége 29.900 Ft, mely magába foglalja a mell ultrahang és CT-Lézer mammográfia vizsgálatot, valamint természetesen a leletezést is. A vizsgálatot önkéntes egészségpénztári számláról is lehet finanszírozni.
Vizsgálati javaslat
Az emlőrák a nők körében leggyakrabban előforduló daganat típus: a statisztikai adatok alapján 10 nőből 1 érintett ebben a betegségben.
Ha az alábbiak közül egy vagy több jellemző Önre, kérjük, fontolja meg, hogy jelentkezik CT-Lézer mammográfia vizsgálatra:

40 év alatti életkorban
Sűrű, feszes - dense emlő esetén
45 év alatti, feszes, nagy mellű nőknél
A családban korábban előfordult melldaganat (különösen BRCA- pozitivitás esetén)
A mellekben csomó tapintható, illetve a mellben fájdalmat érez
Beültetett mell implantátuma van, vagy emlőplasztikai műtétet tervez.
Az akár hagyományos, akár CT-Lézer mammográfia vizsgálaton történő rendszeres részvétel a mellrák korai diagnosztizálása szempontjából nagyon fontos, akár az életet is jelentheti. Kérjük, évente vegyen részt mammográfia vizsgálaton!
1Eric Milne MD. Rt.-image 2007: 20.(38) 19-21
2 Kolb TM, Lichy J, Newhouse JH. Comparison of the performance of screening mammography, physical examination, and breast US and evaluation of factors that influence them: an analysis of 27,825 patient evaluations. Radiology 2002; 225:165-175
3 Jin QI, Zhao-xiang YE, Xiao-lei XUE. 94th Annual Radiological Society of North America (RSNA) ConferenceCTLM as an Adjunct to Mammography in the Diagnosis of Patients with Dense Breasts."







